Egy későn érő teológus vallomásai

Azt olvassuk az Ószövetségben, hogy Istent senki sem láthatja. Sőt, halál jár annak, aki őt megpillantja. Ez nagy félelemmel töltötte el Isten népét. 

Mózes egy égő bokornál találkozott vele. Ő volt a tűz, amire alig lehetett ránézni, vakított a fénye. Ösztönösen lehajotta a fejét. Tűznek látta Istent, de olyan tűznek, ami nem emészti el amit megéget. 

Később is a Sínai hegynél a népnek távol kelllet magát tartani a hegytől, ahol Isten dicsőségének megjelenését várták. Nem tolakodhattak, nem szaladhattak előre: nehogy meglássák Isten dicsőségét és meghaljanak. 

A nép engedeetlensége után Mózes könyörög Istennek, hogy kegyelmezzen nekik. Így beszélgetnek egymással:

- Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped!
- Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?
- Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.
- Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. 
- Mutasd meg nekem dicsőségedet!
- Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét, Kegyelmezek, akinek kegyelmezek és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életbe maradjon. 

Isten arca tehát titok, nem láthatja ember, és mindez az ember érdekében van így. Nem tudná elviselni a halandó azt a dicsőséget, fenséget, ami a mindenható Istené. Az "orcája" viszont követi az útját. 

Velem megy Isten arca, bár nem láthatom. Ez a legnagyobb áldás: folyamatosan követ, rám néz, figyel. Látja, amiben vagyok, és könyörül és irgalmaz akkor, amikor szükséges. Nem véletlenül szól így az áldás: 

"Áldjon meg téged az ÚR
és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, 
és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orváját az ÚR, 
és adjon neked békességet!"

Rejtőzködő és titokzatos tehát ez az Isten, aki folyamatosan rám néz,de én nem nézhetek vissza rá ugyanazzal a természetességgel. Csak félelemmel, saját bűnöm és semmiségem tudatával. Csak az irgalmat érezhetem, a személye megismerhetetlen. 

Jézus megszületésével ez az arc lett láthatóvá. Testté lett, lett arca. Rá már nézhetek: az irgalom forrását is látom, a személyt, akitől mindent várhatok. 

Hogy milyen lehetett ez az arc, nem tudjuk biztosan. A Biblia nem ír arról, hogy Jézus külsejére nézve bármiylen különleges tulajdonsággal bírt volna. Legközelebb akkor járhatunk az igazsághoz, ha egy átlagos közel-keleti férfiarcot képzelünk el. A lényeg, hogy egy hozzánk közeli, természetes, barátságos arc. Akire jó ránézni, és akinek a szemlélésében elmerülhetünk. 

Annyira nehéz ma valóságos élőként tekinteni Krisztusra. Keresni az arcát, amit nehéz elképzelni, zavarhat a rengetegféle ábrázolása, a bennünk lévő korábbi tapasztalatok, érzelmek... Nehéz felfogni azt, hogy miért is érkezett a földre. A mai ember számára nehéz érteni azokat a képeket, amiket a Biblia használ. Elképzelni sem tudjuk az akkori áldozati kultuszt, ezért nem értjük, hogy Jézus miért bárány. Nem fenyeget minket a veszély, hogy adósrabszolgának adjuk el magunkat, ezért nem elég húsbavágó a valósága annak, hogy ő az adóslevelet a falhoz szegezte. 

Az arcát mégis szeretnénk látni, az évszázadok alatt számtalan művész kereste. Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy Istennek legyen arca, akire bátran, félelem nélkül ránézhetünk. Milyen furcsa, hogy most éppen egy csecsemő arcát ünnepeljük. Egy kis csecsemőét, aki még az emberekre szorul, de már születése napjaiban is királyi ünneplésben volt része.

Örüljünk az idei karácsonyon annak, hogy Jézus Krisztus születésével Isten arca láthatóvá, kereshetővé és szemlélhetővé vált!

Áldott karácsonyt kívánok!