A filmrészlet Az elnők emberei című sorozatból származik. A jó szónoki képességekkel megáldott elnök nem tervezett, de nagyon hatásos beszédével lehengerli a fiatal nőt, aki - mint ahogyan a filmrészletből kiderül - a Bibiliára hivatkozva érvel a homoszexualitás jelensége ellen.
Én szeretem a zavarba ejtő témákat. Szeretem azt is, ha éles helyzetben kell reagálni és megvédeni az érvrendszeremet. Mégis a ennek a kis részletnek a megnézése után nagyon kellemetlenül éreztem magam.
Nem volt nehéz azonnal azonosulni a fiatal nővel, aki értékrendjével láthatóan egyedül marad, meglepettségében nem találja a szavakat, ráadásul ebben a közegben támogatóra sem talál.
Lehengerlő érvek és megalázó kommunikáció
Lépjünk most egyet vissza, és először ne a tartalomra figyeljünk, hanem a magára a "vita" módjára. Az elnök kiváló szónok. Képes arra, hogy minden helyzetben övé lehessen az utolsó szó, képes azonnal reagálni, és úgy beszélni, hogy a hallgatóság azonnal logikusnak és kétségen felül állónak érezze, amit mond.
Persze, hiszen ő az elnök. Ez a sikeres politikus ismertetőjegye.
Ugyanakkor az egész jelenetet körbelengi egy bizonytalanság: nem tudjuk ki mellé álljunk. Magával ragad a jól felépített szónoklat, ugyanakkor a fiatal nő nyilvános megszégyenítését, a vele szembeni hatalom fitogtatását nehéz tűrni. Nehéz lenne megállni, hogy ne akarjunk kiállni érte, vagy legalábbis szívünk mélyén sajnálni őt.
Mindegy tehát, hogy miről is beszélnek. Az elnök mellé kell álljunk a logikus, jól felépített beszéde miatt, de a nő mellé kell állnunk azért, mert méltatlan módon bántak vele.
Nézzük a tartalmat: miről is van szó?
A téma, amiről vitáznak arról szól, hogy vajon hogyan lehet eldönteni, hogy a Biblia egyes részeit mikor kell szó szerint értelmezni, mikor allegórikusan, mikor spirituálisan?
Az elnök álláspontja szerint döntsük el. Vagy szó szerint értjük, de akkor legyünk következetesek, és vegyünk mindent szó szerint. Vagy mondjuk azt, hogy a Biblia csak egy képes beszéd, rengeteg tanulsággal: ebben az esetben viszont egyetlen konkrét kérdésben sem használhatjuk elfogadható érvként.
Erről a témáról évezredek óta gondolkoznak és írnak mindenféle vallás képviselői. Most ebben a poszben nem is tudok minden szempontot sorravenni. Csak azt szeretném, hogy lásd miről is beszélünk valójában. Nem arról van szó, hogy van egy logikusan érvelő értelmes ember, és egy kissé butácska, következetlen és a kritikus pillanatban elnémuló nő. Arról van szó, hogy van egy teológiai probléma, amire vannak lehetséges válaszok, amik ugyanolyan logikusak és tudományosak ha hajlandóak vagyunk végighallgatni őket.
A Biblia nem egy könyv
A filmrészletben konkrétan a Tóra körül folyik az eszmecsere, ez a magyar Bibliában Mózes öt könyve néven található meg. De már a Tórára is igaz, hogy nem egyetlen korban élő egyetlen ihletett személy alkotása. Évszázadok alatt állt össze azzá, amit ma a kezünkbe vehetünk, így egyáltalán nem egységes. Más kor másra helyezte a hangsúlyt, mást látott a legfontosabbnak, mást akart kiemelni.
A Biblia egésze pedig még ennél is színesebb. A különböző könyvek kiegészítik egymást. Sőt, egyes esetekben kijavítják, azaz a gyakorlatban megjelenő egy-egy problémára odaillő új választ adnak.
Mózes öt könyve szerint aki Isten törvényeit követi, azt meg fogja áldani az Úr. Ebből sokan azt gondolták, hogy akit szerencsétlenség vagy szegénység ér, annak valamilyen titkos bűne van, saját maga tehet tehát szerencsétlenségéért. Nem véletlen, hogy a Biblia könyvei között Jób könyvét is ott találjuk: az ő története éppen arról beszél, hogy van érdek nélküli hit, és ok nélküli szenvedés.
Az egészet kell nézni tehát. Kiragadott idézetekkel semmire sem megyünk. Nem jelentenek semmit se pro se kontra.
Mégis mit tettem volna én?
A filmbeli nő egyetlen módon tudott volna jól kijönni ebből a helyzetből: ha oda sem megy.
Hatalommal bíró emberrel szemben állt egyedül egy olyan környezetben, ahol senki sem támogatta. A cél a megszégyenítése volt. Nyilván lett volna mit mondania, és ha kap időt ki is fejthette volna.
De a győztes, hatalommal bíró, lehengerlő emberrel szemben minden gyengének tűnik, minden mondat csak nyögdécselés.
Nem kell minden vitát megnyerni, nem kell minden kínos helyzetbe belemenni. És a másik oldalról pedig nem kell minden erőnkkel sarokba szorítani azt, akit épp aktuálisan gyengének érzünk. A pillanatnyi szócsata nem azt mutatja meg, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy éppen ki van abban a helyzetben, hogy beszoríthatja a másikat.
Attól, mert jól érvelünk, nem lesz igaz az, amit mondunk. Az igazságok csendben, sok tanulás, tapasztalás és elkerülhetetlenül szenvedés után lesznek nyilvánvalóak. Az igazságnak nem otthona a hatalmi színpad, és nem függ a szónoki képességektől.
Ha valóban párbeszédet szeretnénk, és valóban azt szeretnénk, hogy egymás érveire figyeljünk: ne szorítsuk be egymást!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
